Mostanában olyan kérdésekkel találom szemben magam, amelyek nyílt állásfoglalásra késztetnek: spirituális vagyok-e vagy hiszek-e a végtelenben, Istenben… Zavarba szoktam jönni, mert úgy érzem, se igennel, se nemmel nem tudok jó érzéssel válaszolni. Úgy érzem, sarokba szorít a kérdés eldöntendő mivolta. Ez a tapasztalat arra indított, hogy megvizsgáljam, mi van a zavarom hátterében. Zárójelben jegyzem meg: tapasztaltam a végtelen élményét, spirituális vagyok. Tudom, hogy van egy rendező elv, ami szerint az élet zajlik, nevezhetjük Istennek. Számomra a kérdés nem az, milyen vagyok és hiszek-e vagy sem. Az én kérdésem: Miben nyilvánul meg a spiritualitás? Az, hogy bizonyos vagyok valaminek a létezésében, van tapasztalatom valamiről, és tartom magam valamilyennek, önmagukban jelentéktelenek. A gyakorlat az, ami izgalmas. Hiszen mindig új helyzetbe kerülünk és ahogyan viselkedünk mutatja meg: Kik vagyunk valójában.
A cikkemben bemutatom a saját utamat, amelyen végig mentem, miközben a választ kerestem a címben is szereplő kérdésre: Miben nyilvánul meg a spiritualitás? Valójában egy négy lépésből álló keresési folyamatról lesz szó. Minden egyes lépést bemutatok és "Összegzés" formájában írom le.
A válasz keresés útja - a spiritualitás megnyilvánulási formája
Az első lépés: asszociáció a felvetéssel kapcsolatban szavak, gondolatok formájában
A spiritualitás, spirituális szavak jelentését el tudjuk olvasni az interneten és könyvekben. Bárki által elérhető ugyanaz az információ. Azonban a saját definíciónkat érdemes megalkotni. Ez egy egyszerű asszociációs gyakorlat segítségével is lehetséges. Megmutatja, mi a hátterünk a kérdéshez, a majdani válaszhoz.
Ha a spirituális szót elemire bontom, két szót találok asszociatív módon:
- spirál
- rituálé
A spirál számomra a fejlődés szimbóluma – ezt egy meditációban ismertem fel. Mindegy, hogy a spirál vonalát követve lefelé vagy felfelé haladunk, a helyzetünk és ebből következően látásmódunk is változik. Van, aki a „mélységben” és van, aki a „magasságban” találja meg a teljességet. A spirál ugrásszerű fejlődést is lehetővé tesz, mert az ívek biztos keretet adnak és akár egymásba is érhetnek. A spirál dinamikus, mozgásban lévő rendszer. Tulajdonsága továbbá az is, hogy az ívek mentén kapcsolódásra képes, lásd a DNS-lánc, vagy a Tejút-rendszer mintázatát – a végtelent is magukba foglalja. A spirál matematikailag is leírható, kiszámítható paraméterei vannak – Fibonacci-spirálok, aranymetszés, Arkhimédeszi-görbe. Ami spirálisan mintázott, az többnyire szép és megnyugtató, összpontosítja figyelmünket. A spirál egyszerre művészi és matematikai, egyszerre végtelen és rendszerbe foglalt. Életünk teljességét mutatja meg.
A rituálé: feltételezi egy rendszer jelenlétét. Vallásos kapcsolata van. Arra utal, hogy adott cselekvéseket ugyanabban a sorrendben visznek véghez. Tudjuk, miután mi következik és azt is, kinek mi a dolga. A szerepek világosak és egyértelműek. Számomra többet jelent a rituálé, mint vallási szertartás: van a szónak ünnepi csengése. Még akkor is ünnepi, ha minden nap részesülünk vagy részt veszünk egy rituáléban. Amikor valaki a napirendjéből kiemeli a kedvenc időszakát, gyakran használja a „rituálé” kifejezést, utalva arra, hogy ez a pár perc vagy óra egyfajta privilégium számára. Ebben éli meg kiváltságát, és ez a tevékenység sorozat nem pusztán rutin eljárások összessége. A rituálé tevékenységünk ünnepi mivoltára utal és van misztikuma.
Összegezés: az asszociáció kinyit bennünket a téma irányában. Kreatívvá tesz, szabadságot ad. Befelé irányítja a figyelmünket, függetlenít a megszokott jelentéstartalmaktól. A kialakul a kérdéshez való viszonyunk. Ily módon a saját értelmezésünket, értelmezési keretünket határozzuk meg.
Második lépés a válaszkeresés útján: saját történet
Az egyetemen, ahol tanultam, volt egy politológia szeminárium, ahol két féléven keresztül vettük végig a rendszerváltás azonosságait és különbségeit a „keleti blokk” államai szempontjából. Az egyik legfontosabb tantárgy volt, amit valaha tanultam. Tanárunk megadott szempontok mentén tanított meg bennünket arra, hogyan értelmezhetünk helyzeteket. Kritikus gondolkodásra tanított. Figyelmünket ráirányította arra, mi történik, ha valaki túljátssza szerepét. Mi történik a rendszerrel, ha már csak önfenntartásra képes és a fejlődésre – félelemből – nem. Rájöttem, hogy első ránézésre úgy tűnik, mindenütt hasonló folyamat zajlott – a gazdasági, politikai tények színterén – az emberek megélése, a társadalmi reakciók mégis nagyon eltérőek voltak. Órákat töltöttem a könyvtárban és olvastam a lengyel Szolidaritás mozgalomról szóló cikkeket, azokat is, amelyek nem tartoztak szorosan a témához. Érezni, átérezni akartam, milyen volt a rendszerváltás Lengyelországban. Tisztán emlékszem a teremre, ahol, mint egy jó középiskolában egymás mögé rendezett padokban ültünk, és felderülök miközben a bizonyosság töltött el.
Annak a bizonyossága töltött el, hogy van valami közös a különbségek ellenére és azokkal együtt. Keresztül mentünk egy folyamaton, amelynek során MINDENKIBEN SZÜLETETT ÉRZÉS. Félelemtől a boldogságig minden lehetséges volt. Egy rövid ideig mindenki megtapasztalta a szabadság vagy a beszorítottság állapotát. Mindenki érezte a „valahová tartozás” élményét még akkor is, ha éppen elvesztette a biztonságot jelentő kapcsolatrendszerét.
Abban a pillanatban azt is tudtam, hogy a különbségek abból fakadnak, ahogyan viszonyulunk a tapasztalatainkhoz, az érzéseinkhez. A félelemből erőt kovácsolunk vagy belebetegszünk? A szabadsággal élünk vagy idővel szabadossá válunk? Ha elvesztettük a közösségünket elszigetelődünk vagy új közösséget teremtünk?
Összegezés: amikor egy kérdésre keressük a választ, érdemes felidézni egy saját történetet. Előfordul, hogy eleinte nem látjuk a kapcsolatot a történet és a téma között. Ez nem baj! Idővel kitisztul a kép, megtaláljuk az összefüggést és a bizonyosság állapotában folytatjuk a keresést. Jellemzője ennek a lépésnek az is, hogy új kérdést találunk.
Harmadik lépés a válaszkeresés útján: következtetés
A saját életemben megvizsgáltam, hogyan nyilvánul meg a spiritualitás. Mialatt a történetemet idéztem fel, és újra éltem az akkor keletkezett bizonyosságomat, az abból fakadó kérdéseimet, képessé váltam világosan megfogalmazni azt, mi a közös bennünk, emberekben és mi okozza a különbözőséget. Olyan egyszerű és világos!
Mi a közös bennünk, emberekben?
Mindannyian rendelkezünk
fizikai testtel, melyben érzeteket tapasztalhatunk meg;
érzelmekkel, melyek az energiaszintünkre vannak hatással;
gondolatokkal, melyek mentén rendbe vagy inkább rendszerbe foglaljuk a fizikai, érzelmi élményeinket;
a kapcsolódás képességével, mely által viszonyulunk a környezetünkhöz.
Mi a különbözőség köztünk, emberek között?
Mindannyian másképpen értelmezzük a bennünket érő hatásokat, élményeket. A gondolkodásunk, pontosabban a gondolkodásmódunk különbözik egymástól. Abban különbözünk, ahogy választ adunk egy-egy helyzetben: míg én változtatok, te benne maradsz. És mind a ketten jól döntöttünk – a magunk szempontrendszere szerint.
A következtetésem:
A spiritualitás a kapcsolatainkon keresztül, a kapcsolatainkban tanúsított viselkedésünk által nyilvánul meg.
Összegezés: a következtetésünk tudatosodással párosulva a letéteményese a jövőre vonatkozó megalapozott döntéseinknek. Egy olyan állítás, amely értékként van bennünk, a lelkünk mélyééről fakad. Ezen a szemüvegen keresztül nézzük a világot, eszerint cselekszünk.
Negyedik lépés a válaszkeresés útján: a gyakorlat, a megnyilvánulás
Arra jutottam, mindegy, mit gondolunk a spiritualitásról és arról, mi magunk mennyire vagyunk spirituálisak? Nem mérhető. Néha sikerül a saját elvárásaink szerint helytállni, néha „alul teljesítünk”. Értem ezalatt, hogy utólag már tudjuk, mit kellett volna és hogyan…
Az alábbiakban néhány kapcsolatpontot mutatok meg – ezektől lényegesen több van. A hangsúlyok mindenkinél máshol vannak.
Kapcsolatpontok
Tedd fel a kérdést: Milyen a kapcsolatom…
- önmagammal
- a testemmel
- az érzéseimmel
- a gondolataimmal
- a gyerekekkel
- a családommal
- a szüleimmel
- a gyerekeimmel
- a szerelmemmel
- a házastársammal
- a barátaimmal
- a munkatársaimmal
- más emberekkel, akikkel ugyanazon az úton tartunk munkába vagy hazafelé
- a turistákkal és a helyiekkel
- a tárgyaimmal
- a pénzemmel, a vagyonommal
- a munkámmal
- a hobbimmal
- a Földdel
- a szülőföldemmel
- azzal a hellyel, ahol most élek
- a természettel
- a növényekkel
- az állatokkal
- Istennel
- a valósággal
- az illúzióval
- a csenddel.
További példák:
- Tudatában vagyunk-e annak, hogy van hatásunk másokra és hatnak ránk a környezetünkben lévő dolgok?
- Megállunk-e néha, egy-egy pillanatra, hogy felidézzük a vitapartnerünk szavait és mintha a sajátunk lenne, megismételjük – csak magunkban?
- Belegondolunk-e abba, hogy a gyerekünk hogyan érzi magát, amikor dühösek vagyunk?
- Odafigyelünk-e arra, hogy tiszta legyen a cipőnk, amikor kilépünk a kapun?
- Tudjuk-e mennyit ér a házunk, az autónk?
- Tudjuk-e hogyan éltek a nagyszüleink?
- Emlékszünk-e nagyapánk elbeszélésére, ami arról szólt, hogyan esett hadifogságba?
- Ki merjük-e mondani azt, hogy félünk?
- Ki merjük-e mondani azt, hogy szeretünk?
- Megöleljük-e azt, akit szeretünk?
Összegezés: a cselekedeteink beszélnek helyettünk. Pontosan megmutatják az összképet. Van-e különbség az egyes helyzeteid között - és mennyire különülnek el egymástól? Ez jelzi a tovább lépés irányát... Jó, ha tudjuk: ez a folyamat nem ér véget. Mindig újra és újra fel kell tennünk A Kérdést - ami ott és akkor érvényes. Ez az egyetlen lehetőségünk, hogy teljes életet éljünk.
Az értés útja
Mit válaszoltál?
Alapvetően mindegy, mi a válaszunk a fenti kérdésekre. Nem az a lényeg, hogy igen vagy nem, tudjuk-e a választ vagy sem. A lényeg az, hogy feltegyük a kérdést, reflektáljunk az életünkre, mindenre ami van, ami történik velünk. Ezzel fejezzük ki, hogy jelen vagyunk a saját életünkben, kapcsolatban vagyunk magunkkal: a múltunkkal, a jelenünkkel, a jövőnkkel. Ezek egyszerre vannak velünk, bár a jelen a legbiztosabb pont. Innen visszatekintve újra tudjuk rendezni azt, ami volt… úgy, hogy a mostani élethelyzetünkre adjon választ. A jövőnket pedig ennek a tanulságából tudjuk teremteni.
A Másik szempontja
A kérdéseinkre választ kapunk, ez egészen biztos. A hozzánk intézett kérdéseket is megválaszoljuk előbb-utóbb, még akkor is, ha nem tetsző dologra jutunk. A kérdések lehetőséget adnak, hogy a Másik Ember szemével tekintsünk önmagunkra és találjuk meg, mit vagy kit lát bennünk? Mit adunk neki? Így fogjuk érteni egymást. Nem megérteni, hanem ÉRTENI –érezzük az érzéseit, tudatunkba kerül a múltja. A megértés lezárja, az értés nyitva hagyja lelkünket. A megértés egy adott pillanatra vonatkozik, az értés folyamatot indít el köztünk. A különbözőségeink mögött lévő, azonosságainkhoz vezető útra, az értés útjára tehát egymás értése vezet el bennünket. Így válunk képessé egymáshoz kapcsolódni, hiszen a kiindulási pontunk azonos – ezt értjük meg.
Összegezés: az értés állapota természetes, amikor értünk, nincs szükség elengedésre, megbocsátásra, mert minden a maga rendje szerint van a helyén. A saját helyünkről kiindulva tudunk kapcsolódni azokkal, akik hozzánk tartoznak: akiktől tudunk kérdezni, akiknek válaszolunk a felénk intézett kérdéseire. Azokat a tevékenységeket kezdjük végezni, amelyek a természetes egyensúlyi állapotunkban tartanak bennünket és így örömmel töltenek el. Ebben az esetben bőven marad energiánk, hogy azokkal legyünk együtt, akiket szeretünk, akik hozzánk tartoznak. Megajándékozzuk őket a jelenlétünkkel és ezen ponton az sem számít, hogy spirituálisak vagyunk-e vagy sem.
